A boldogság állapotának elérése és a boldogság maga már egészen az ókortól kezdve foglalkoztatja az emberiséget. Arisztotelész szerint a boldogság az emberiség egyetlen igaz szenvedélye és legkiemelkedőbb tapasztalata. Az emberiség történelme során a boldogság megítélése koronként más és más volt, de tudományos kutatások célpontjává csak a 20. században vált. Mivel egy nagyon pozitív, elérni kívánt és vágyott állapotról van szó, sokáig fel sem merült annak gondolata, hogy a boldogsághoz negatív tapasztalatok, érzelmek és elvárások is köthetők, sőt, a pszichológiai egészségnek része a boldogság elérésére való törekvés is. Épp ezért, a boldogságtól való félelemmel csak az elmúlt években kezdett foglalkozni a tudomány, így ez a témakör viszonylag újnak számít.
Mohsen Joshanloo, a Dél-koreai Keimyung University professzora több cikkében és kutatásában is vizsgálta az említett területet. Ő műveiben a boldogság averzió (aversion to happiness) kifejezést használja, amit tovább bont amentén, hogy az adott személy szerint a boldogságtól milyen mértékben kell félni, a boldogság különböző mértékei és különböző fajtái szerint, amitől az embereknek tartani kell és a különböző kapcsolatok mentén, ami a személyt a boldogsághoz fűzheti.
Az egyik legszélesebb körben elterjedt nézet, miszerint a boldogságot szomorúság követi, vagy éppen a boldogság oka a szomorúságnak. Ez a hiedelem szintén erősíti sokakban a boldogságtól való félelmet. Gondoljunk csak a “Derűre ború”, vagy a “Nincsen öröm üröm nélkül” kifejezésekre: nem is gondolnánk, mégis együtt élünk a boldogságtól való félelem különböző mértékben megjelenő fajtáival.
Kik félnek a legjobban a boldogságtól?
Arieti és Bemporad 1980-as kutatásában azt találta, hogy depressziós pacienseknél megjelenhet „az öröm tabuja” és ezek a páciensek félnek attól, hogy boldogok legyenek. Ezt a jelenséget egy másik kutatócsoport, Gilbert és munkatársai is vizsgálták és ők is azt találták, hogy a depresszió gyakran együtt jár a boldogságtól való félelemmel.
Joshanloo és munkatársai pedig azt találták, hogy a boldogságtól való félelem pozitívan korrelál az elfojtással. Értelmezésük szerint, a boldogságtól való félelem arra készteti az egyént, hogy stratégiákat dolgozzon ki érzelmei kezelésére, mely stratégiák igazából az érzelmek elfojtására irányulnak, így aki nehezebben éli meg az érzelmeit, gyakrabban találkozhat a boldogságtól való félelelm nyomasztó érzésével.
Szintén Joshanloo, 2018-as kutatásában a bizonytalan kötődés és a boldogságtól való félelem között talált kapcsolatot. A bizonytalan kötődésnek több fajtája van, de mind az elsődleges gondozó (édesanya) és a baba közti elégtelen kapcsolat nyomán alakul ki, mely egészen a felnőttkorig kísérheti az egyén kapcsolatokhoz való viszonyát.
Fontos kérdéseket vet fel Gilbert és munkatársai korábban említett 2011-es kutatása is. Gilbert a boldogságtól való félelemet egy nagyobb egész, a pozitív érzelmektől való félelem részeként vizsgálta és azt találta, hogy ez összefüggést mutat többek között az alexitímiával (a saját érzelmek azonosítására és leírására való képtelenség), stresszel, szorongással, önkritikával.
Összességében elmondhatjuk tehát, hogy a boldogságtól való félelemnek több oka is lehet, de ezek mind enyhíthetők, kezelhetők a pszichológiai tanácsadás, önismeret segítségével.